2008. december 17., szerda

Pop-in


Az alábbi cikk a Pop-in hibrid (külső-belső és All-in-One kombinációja) pelenkáról írt tapasztalatokról szól. Köszönet Beának az írásért.

Mint minden lelkes mosható pelusozó én is szeretek egyre újabb és jobb pelenkákat kipróbálni. Eddig nagy szívfájdalmam volt, hogy a pihe–puha pelenkabelsőkre mindig rá kellet adni egy kicsit keményebb merevebb külsőt. Ezért örültem amikor megláttam a Pop-in pelenkát, aminek nagyon puha a külsője, mintha csak pelenkabelsőből állna. Ebbe a külsőbe kell bepatentolni a belsőt ami 2 darabból áll, egy széles nagyobb (ezt mind a két végén rögzítjük) és egy keskenyebb (aminek csak az egyik végét rögzítjük a másikat pedig visszahajthatjuk attól függően,hogy fiúra vagy lányra adjuk rá) betétből. Mosás után azonnal be is vetettem és sikeresen szerepelt. Nem ázott át nekem sehol igaz én 2 max.3 óránként cserélem. Egy–egy séta alkalmával volt csak tovább rajta de akkor is csak nyirkos lett egy kicsit a ruha a comb részénél. Az (anyatejes) nagy dolgoknál is remekül helytállt, minden a pelusban maradt egyszer sem volt baleset igaz még nem használom túl rég óta.
Mivel a pelenka külsője szinte mindig száraz maradt cserekor, és én állandóan ezt a pelus külsőt szerettem volna a gyerkőcön látni (de sajna még kevés van belőle) ezért elkezdtem kipróbálni más belsőkkel is. Remekül bevált prefolddal, (Kushies és Popolini), Pandával, sőt még Lotties betéttel magában is kipróbáltam és úgy is jó volt csak a patentokat kellet a megfelelő méretre állítani.
Nagyon hamar szárad, ha este kimosom reggelre már száraz is ezért hamar a kedvenc pelusaim egyike lett. A tépőzár is nagyon erős jól tart (pont ezért valószínűleg azt a fehér kis rávarrást ahova mosáskor kell a tépőzárat tenni hamar kiszaggatta de ez az egyetlen icipici negatívum amit ennél a pelusnál tapasztaltam). A feladása is nagyon egyszerű combrészénél magasabban szabott amit én nagyon szeretek mert nem szorítja el (le) a lábát mozgáskor mint más vastagabb csípőrésszel szabott külsők. A gumírozott részeknek köszönhetően nem áll el sehol ,szépen rásimul ,amit eddig én egy külsőnél se tudtam elérni mert a babámnál combban mindegyik külső kicsit bő volt, ha meg szorosabbra állítottam akkor meg piros lett a bőre mire levettem. Sajnos éjszakára még nem tudtam kipróbálni de ami késik nem múlik most van rendelés alatt az éjszakai betét ami külön kapható hozzá.

8 megjegyzés:

Tinke írta...

Megfigyeltem, hogy a tépőzár könnyebben enged nedvesen, így én mosás után ki szoktam nyitni a tépőzárat, és "nyitva" szárítom, így nem viseli meg a belső tépőzártárolót a használat (bár még én sem régóta használom, de nem tűnik úgy, mint aki ki akar szakadni).

pnegyesi írta...

Enyhén ostobácskának érzem magam. Kérhetek még fotókat arról, hogyan rakod fel a gyerekre a pop-int?

Köszi!

Laeres írta...

Maga az "összeszerelés" érthető kevéssé, vagy már a gyermekre való ráhelyezés?

pnegyesi írta...

A gyermekre való ráhelyezéssel vagyok bajban, amit a sok-sok szivárgás is bizonyít :(

Laeres írta...

Nálunk egy esetben volt szivárgás: ha valahogyan a betét a combrésznél kibújt. Jól bele van téve a betét?

pnegyesi írta...

Fogalmam sincs :(! Ezért vágyom fotókra

pnegyesi írta...

Háhá. A bejegyzés mellett található fotó inspirálólag hatott, s immár 1 napja nincs szivárgás. Csak el ne kiabáljam :)

Sanghai írta...

Sziasztok!

Én kb. 2 hete használom a Pop-int. Alapvetően meg vagyok vele elégedve, éjjel volt, hogy 12 órát is kibírt a 3 hónapos babámnál. És végre,végre,végre!!! Nincs a hátánál szivárgó anyatejes kaki, és ezzel járó éjjeli teljes átöltöztetés-ruhamosás!!!Nappal csak azt az egy vastagabb betétet használom, éjjel a kis piskóta is belekerül.
Egyszer-kétszer azonban nálunk is előfordult combtájéki kiszivárgás, és nem tudok rájönni, mit rontottam el! A papírbetétre nagyon figyelek, hogy ne lógjon ki - mert gondolom, simán kivezetné a vizeletet. A tépőzárakat is kb. ugyanúgy zárom. néha marad guminyom a combiján, néha nem. Szóval tanácstalan vagyok, ha valaki tapasztaltabb, segítsen: mit ronthatok el?
Egy barátnőmnek is kölcsönadtam kipróbálni. Neki 10 hónapos a kisfia, és BambinoMioja van régóta, ő is panaszkodott, hogy átnedvesedett a ruci nagyon hamar.